Napfogyatkozás
2026. augusztus 12-én baráti társaságunk Galícia északi részén, Muras közelében figyelte és fényképezte a teljes napfogyatkozást. Hónapok tervezése, időjárási modellek elemzése és gondosan előkészített technika előzte meg azt a mindössze 101,9 másodpercet, amely alatt a Hold teljesen eltakarta a Napot. A felvételeket Petényi Norbert, Petró Gyula, Petró Ági, Szabó Zsolt és Szternák Gergő készítette. A cikkben bemutatjuk, hogyan választottuk ki a helyszínt, milyen fotográfiai kihívásokat jelentett az alacsonyan álló Nap, és miként próbáltuk megörökíteni a koronát, a gyémántgyűrűt és a totalitás gyorsan változó fényeit.
Hónapok tervezése 101,9 másodpercért
Egy teljes napfogyatkozás fényképezése különös műfaj. Hónapokig lehet készülni rá, miközben maga a megismételhetetlen pillanat alig másfél percig tart. A technikát előre be lehet állítani, az expozíciósorozatot meg lehet tervezni, a kontaktusok idejét másodpercre ki lehet számítani – de a nyugati horizont fölé sodródó egyetlen felhő mindent felülírhat.
A 2026. augusztus 12-i teljes fogyatkozás sávja az Északi-sarkvidék és Grönland felől, Izland érintésével érte el az Ibériai-félszigetet. Itt több mint egy évszázad után először lehetett ismét teljes napfogyatkozást látni, ráadásul közvetlenül napnyugta előtt. A spanyol Instituto Geográfico Nacional adatai szerint Galícia volt az első spanyolországi terület, amelyet elért a totalitás.
A megfigyeléshez a Miradoiro da Curuxeira térségét választottuk, Muras közelében, a 43°29′30.8″ N, 7°39′17.0″ W koordinátán. A helyszín kiválasztásakor nem csupán az számított, hogy a totalitási sávon belül legyünk. Vizsgáltuk a Nap várható helyzetét, a domborzatot, a nyugati horizont szabadságát, a megközelíthetőséget és természetesen az időjárási esélyeket is. A döntés bevált: a fogyatkozás idején tiszta maradt az ég, nem esett, és zavaró szél sem nehezítette a fotózást.
Fotó: Szternák Gergő
Fotó: Petényi Norbert - Fázisok
Fotó: Kreiner Roland
Fotó: Kreiner Roland
Fotó: Kreiner Roland
Fotó: Kreiner Roland
Fotó: Kreiner Roland
Fotó: Petró Ági
Fotó: Petró Ági
Fotó: Petró Ági
Fotó: Petró Ági
Fotó: Petró Ági
Fotó: Petró Gyula
Fotó: Petró Gyula
Fotó: Petró Gyula
Fotó: Petró Gyula
Fotó: Szabó Zsolt
Fotó: Szabó Zsolt
Fotó: Szabó Zsolt
Fotó: Szabó Zsolt
Fotó: Szabó Zsolt
Fotó: Szternák Gergő
Fotó: Szternák Gergő
Fotó: Szternák Gergő
Fotó: Szternák Gergő
Fotó: Szternák Gergő
Fotó: Szternák Gergő
Mindössze 11,5 fokkal a horizont felett
Ennek a napfogyatkozásnak az egyik legérdekesebb fotográfiai sajátossága az alacsony napállás volt. A maximum idején a Nap mindössze körülbelül 11,5 fokkal állt a nyugati horizont fölött, közel 279 fokos, nyugat–északnyugati irányban. Napnyugtáig ekkor már csak nagyjából 71 perc volt hátra.
Ez egyszerre ígért különleges fényeket és jelentett komoly kockázatot. Amikor a Nap alacsonyan jár, fénye a magas napálláshoz képest jóval hosszabb utat tesz meg a légkörben. A pára, a por és különösen az alacsony horizontfelhőzet ezért sokkal erősebben befolyásolja a láthatóságát. Egyetlen rossz helyen kialakuló felhősáv elegendő lett volna ahhoz, hogy eltakarja a teljes fázist.
A helyszín kiválasztásakor ezért nem az volt a legfontosabb kérdés, hogy általában mennyire lesz felhős az ég, hanem az, hogy mi történik pontosan a nyugati horizont fölötti alsó 10–15 fokban, éppen a totalitás idején.
Négy kontaktus, egyetlen lehetőség
A helyszínre számított adatok szerint a részleges fogyatkozás 19:30:52-kor kezdődött. Ez volt a C1, amikor a Hold először érintette a Nap látszólagos peremét. A következő közel egy órában a Nap fényes korongja fokozatosan keskenyedő sarlóvá változott.
20:27:12-kor érkezett el a C2. Eltűnt a fotoszféra utolsó közvetlenül látható darabja, és megkezdődött a teljes napfogyatkozás. A maximum 20:28:03-kor következett be, majd 20:28:54-kor, C3-nál újra megjelent a Nap vakító fénye.
A totalitás a helyszínen mindössze 1 perc 41,9 másodpercig tartott. A részleges szakasz ezután folytatódott tovább, egészen 21:21:34-ig, amikor C4-nél a Hold teljesen elhagyta a Nap korongját.
Ezek az időpontok a fotós számára nem pusztán csillagászati adatok. Meghatározzák, mikor kell megváltoztatni az expozíciót, mikor kerülhet le a kamera napszűrője, mikor kell elindítani a totalitásra előkészített sorozatokat, és mikor kell felkészülni a fotoszféra visszatérésére.
Amikor a fényképezés koreográfiává válik
Egy teljes napfogyatkozásnál nem elég ismerni a megfelelő expozíciót. A műveletek pontos sorrendjét is előre kell tudni. A jelenség nem vár arra, hogy a fotós menüt keressen, újrafókuszáljon vagy végiggondolja a következő lépést.
A részleges szakaszban a Nap fotoszférája továbbra is rendkívül fényes és veszélyes, ezért az objektív elején kifejezetten napfotózáshoz készült szűrőt használtunk. A totalitás idején viszont több nagyságrenddel halványabb részleteket – a koronát és a protuberanciákat – kellett rögzíteni. C2 és C3 között ezért lekerült a szűrő, majd a fotoszféra visszatérésekor azonnal vissza kellett helyezni.
A fotózás legkritikusabb része már a totalitás előtt elkezdődött. C2 közeledtével elő kellett készíteni a szűrőváltást és a gyors sorozatokat. A teljes fázis alatt le kellett futtatni a koronára tervezett expozíciókat, C3 előtt pedig már a Nap első visszatérő fénysugarára kellett számítani.
A fényképezőgépeken előre programozott beállítások és a begyakorolt mozdulatok tették lehetővé, hogy a kritikus pillanatokban ne kelljen gondolkodni. Erre azért is szükség volt, hogy a fotózás mellett magából a látványból is maradjon valami. Könnyű úgy végigdolgozni egy ilyen ritka eseményt, hogy az ember közben szinte csak a kijelzőt és a kezelőszerveket látja.
Fontos biztonsági szabály, hogy a részlegesen vagy egyáltalán nem takart Napot fényképezni csak az optika Nap felőli végére biztonságosan rögzített, erre a célra készült napszűrővel szabad. A napfogyatkozás megfigyelésére szolgáló szemüveg nem helyettesíti a kamera vagy a távcső saját szűrőjét. A szűrő kizárólag a totalitás idejére, a fotoszféra teljes takarásakor vehető le, és a Nap legkisebb részének újbóli megjelenésekor vissza kell helyezni.
Egyetlen expozíció nem képes mindent megmutatni
A teljes napfogyatkozás fényképezésének egyik legnagyobb nehézsége a rendkívüli fényességkülönbség. A belső korona még a totalitásban is nagyon fényes, a távolabb húzódó külső korona viszont sokkal halványabb. Nincs egyetlen olyan záridő, amely minden részletet egyszerre optimálisan képes rögzíteni.
Az egyik fő fotós rendszer ezért hétképes, 1⅓ fényérték lépésközű automatikus expozíciósorozatokat készített:
1/250 s · 1/100 s · 1/40 s · 1/15 s · 1/6 s · 0,4 s · 1 s
A leghosszabb felvétel 250-szer annyi fényt gyűjtött, mint a legrövidebb. Ez közel nyolc fényértéknyi tartomány. A rövid expozíciók megőrzik a Hold peremének környezetét, a fényes belső koronát és a gyors kontaktusjelenségeket. A hosszabb expozíciók egyre messzebb engedik kibontakozni a halvány külső koronát.
A több RAW-felvételből felépített koronaábrázolás ezért nem egyszerű látványos HDR-effekt. A feldolgozás célja annak a hatalmas fényességtartománynak a bemutatása, amelyet egyetlen expozíció nem képes befogni. A természetben egyidejűleg jelen lévő részleteket különböző záridők őrzik meg.
50 megapixel és 400 milliméter
Az egyik fő sorozat Canon EOS 5Ds fényképezőgéppel és Canon EF 100–400 mm-es objektívvel készült. A használt gyújtótávolság 400 mm, az alapbeállítás f/8 és ISO 100 volt. A kamera stabil állványon állt, a fókusz manuális volt, az optikai stabilizátor kikapcsolt állapotban maradt, az exponálást pedig távkioldó indította.
A 400 milliméter tudatos kompromisszumot jelentett. A körülbelül 50 megapixeles full-frame érzékelőn a Nap már elég nagy méretben jelenik meg ahhoz, hogy a perem, a Baily-gyöngyök és a belső korona részletei jól elkülönüljenek, de a képkivágásban még marad hely a több napátmérőnyi távolságra kinyúló külső koronának is.
A számítás szerint a Nap korongja az eredeti felvételen megközelítőleg 890 pixel átmérőjű volt. Egyetlen pixel látószöge a Hold mintegy 367 000 kilométeres távolságában körülbelül 3,8 kilométernek felelt meg. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a rendszer ténylegesen képes volt ekkora holdfelszíni részletek felbontására, hiszen az optika, a légkör, a diffrakció és a fókuszpontosság is korlátozza a valódi részletességet. A szám mégis jól érzékelteti a használt képkivágás léptékét.
Az ISO 100 a jó jel–zaj viszonyt és a nagy feldolgozási tartalékot szolgálta, az f/8 pedig az objektív élessége, kontrasztja és a még használható záridők között kínált megfelelő egyensúlyt. A totalitás alatt nem az érzékenységet vagy a rekeszt kellett folyamatosan változtatni: a szükséges fényességtartományt elsősorban a záridősor fedte le.
Baily-gyöngyök, gyémántgyűrű és napkorona
A Hold pereme nem szabályos körvonal. Hegyek, völgyek és kráterek tagolják. Közvetlenül a totalitás kezdetén és végén a napfény néhány pillanatig még áthatolhat a holdi völgyeken. Az egymástól elkülönülő fénypontokat Baily-gyöngyöknek nevezzük. Amikor már csak egyetlen vakító pont marad a megjelenő korona mellett, kialakul a gyémántgyűrű-effektus.
Mindez csupán néhány másodpercig tart. Ezért különösen fontos a gyors sorozatfelvétel, a megfelelően megválasztott rövid záridő és az előre megtervezett időzítés. Nincs lehetőség az eredmény ellenőrzésére és a jelenet megismétlésére.
A totalitásban eltűnik a Nap vakító fotoszférája, és láthatóvá válik a korona, vagyis a Nap külső légköre. Finom, sugaras szerkezete több napátmérőnyi távolságra nyúlhat. A Hold peremén közben vöröses vagy rózsaszín protuberanciák is megjelenhetnek: a Nap mágneses tere által formált, hatalmas plazmaszerkezetek.
Ezeknek a jelenségeknek az egyidejű megörökítése jól mutatja, miért nincs egyetlen „helyes” napfogyatkozás-expozíció. Más záridő szükséges a gyémántgyűrű vakító fényéhez, más a belső koronához, és ismét más a halvány külső nyúlványokhoz.
Amikor a számításból valóság lett
A NASA adatai szerint a fogyatkozás globális maximumának helyén a totalitás 2 perc 18,2 másodpercig tartott, az árnyéksáv pedig 294 kilométer széles volt. A mi helyszínünkön ennél rövidebb, 101,9 másodperces teljes fázist kaptunk. Cserébe a teljesen elfogyatkozott Napot különlegesen alacsonyan, mindössze 11,5 fokkal a galíciai horizont fölött figyelhettük és fényképezhettük.
A hónapokon keresztül számolt C2, maximum és C3 a helyszínen pontosan a tervezett időben következett be. A technikai beállítások, az expozíciós programok és az előre begyakorolt mozdulatok egyszer csak egy valódi, gyorsan változó égi jelenség részeivé váltak.
Talán ez a napfogyatkozás-fotózás legfontosabb tanulsága: nem feltétlenül a leghosszabb totalitás adja a legerősebb élményt vagy a legérdekesebb képeket. A hely, a fény, az időjárás, a technikai felkészültség és a fotós nézőpontja együtt teszi megismételhetetlenné azt a rövid időt, amelyben a Hold árnyéka áthalad felettünk.
Mire igazán felfogtuk volna, mi történik, a Nap első vakító fénye már újra megjelent. A táj lassan visszakapta megszokott színeit, a teljes fázis pedig emlékké és fényképekké vált. Hónapok előkészülete sűrűsödött 101,9 másodpercbe – és éppen ez a rövidség tette az egészet ennyire intenzívvé.