Farkas Ferenc - A Nő
„Farkas Ferenc kisplasztikái téri, figurális gondolatok, tét nélküli háromdimenziós vázlatok, plasztikus skiccek, szoborötletek, pillanatnyi felvillanások, capricciók. A tenyérnyi plasztikáktól az egytizedes szoborvázlatokig széles a léptékskálájuk.... A kisplasztikák vitathatatlanul az életmű fő ütőerét képezik. Legtöbb esetben abszolút kész formában, teljes megjelenésben fogalmazódnak meg, nem kell töprengenie a mozdulatokon, a beállításokon, sőt a „kosztümökön”, az arckifejezéseken és a kéztartásokon sem. A vázlatoláshoz bevallottan nem nyúl ceruzához, tollhoz, hanem rögtön az agyaghoz, a plasztilinhez és a viaszhoz. Tehát rögtön térben gondolkodik, valószínű ennek köszönhető, hogy szobrai, kisplasztikái és érmei is ennyire háromdimenziósak, többnézetűek.” (Tóth Csaba)
Farkas Ferenc rendkívül gazdag életművéből ezúttal a nőt középpontba állító alkotásait mutatja be. A nőt, amely a bennünket körülölelő világban mindenütt jelen van... A művész a szobrászat eszközeivel próbálja megfejteni a nők örök titkát, gesztusait, amelyek nap mint nap alkotásra inspirálják.
Szobrász, 38 cm, bronz, kő, 2004.
Kuporgó, 86 cm, fa, 1989.
Műterem I., 29 cm, bronz, 2017.
Betsabé, 27 cm, bronz, kő, 2017
Reggel, 33,5 cm, bronz, kő, 2010. Készülődés, 61 cm, bronz, kő, 2015.
Meditáló, 68 cm, samott, 2015.
Fotel, 31 cm, bronz, kő, 2006.
Másnap, 33 cm, bronz, 2015.
Térdeplő, 56 cm, samott, fa, 2006.
Torzó, 41,5 cm, bronz, kő, 2017.
Fürdőző nő, 20 cm, terrakotta, 2012.
Nyújtózkodó, 93 cm, bronz, 2015.
Finálé X., 37 cm, bronz, kő, 1999.
Nyugágyon, 28 cm, bronz, 2013.
Ülő, 53 cm, terrakotta, 2008.
Szerelmesek, 36,5 cm, terrakotta, 2016.
Fiatalok, 32 cm, bronz, kő, 2016.
Műterem I., 29 cm, bronz, 2017.
Vízparton, 34 cm, terrakotta, 2015.
Földek, vizek nimfái, 33,5 cm, bronz, kő, 1993.
Flóra, 41 cm, bronz, kő, 2010.
Bukott angyal, 34 cm, bronz, kő, 2015.
Bukott angyal, 31 cm, terrakotta, 2014.
Rokokó idill II., 25 cm, bronz, kő, 2006.
Rokokó idill I., 28 cm, bronz, 2003.
Rokokó idill IV., 24 cm, bronz, kő, 2008.
Ünnep, 70 cm, fa, 1993.
Madonna, 66 cm, samott, 2007.
Kanizsa korzó, 33 cm, samott, 2016.
Madonna, 60,5 cm, terrakotta, 2010. Madonna, 72 cm, bronz, kő, 1989.
Farkas Ferenc - A Nő
„Farkas Ferenc szobrai mindig lényegre törően őszinték. Minden körülmények között az emberre koncentrálnak, az emberre, és nem arra, ami a néző felszínes ismereteiben az ábrázolt figuráról él. Szinte valamennyi szobornak való matéria kedvére való, egyformán otthonosan bánik a kemény kővel, a hasadó fával, a formába önthető bronzzal vagy a jól mintázható, lágy agyaggal, illetve viasszal. Ismeri mindegyikük természetét, hatásuk titkait. Nem köti a méret sem, kifejezőereje a monumentális köztéri alkotásokon vagy az intimebb kisplasztikákon ugyanúgy érvényesül, mint az érmeken.” Így vélekedik dr. Kostyál László művészettörténész a Bocföldén élő szobrászművész munkásságáról. És valóban: Farkas Ferenc számára a szobrászat az a nyelv, az a kifejezési eszköz, amivel mesélni próbál az embereknek, emberekről. „Történeteit” több mint 800 kisplasztika, érem, relief, köztéri alkotás őrzi.
Farkas Ferenc, ahogy szinte minden gyerek, szeretett rajzolni, ám tehetségére viszonylag későn figyeltek fel. Tizenhárom éves volt, a pályaválasztás előtt állt, amikor a vakszerencsének köszönhetően Dús László festőművész zalaegerszegi rajzszakkörébe került. Innen az útja a pécsi művészeti szakközépiskolába vezetett, ahol egy teljesen új világba cseppent. Megfertőződött az agyaggal, s rövid időn belül arra az elhatározásra jutott, hogy szobrász akar lenni. Más alternatíva nem
létezett számára.
– Jelentkeztem a Képzőművészeti Főiskolára, ahova végül csak a hetedik nekifutásra vettek fel – meséli Farkas Ferenc. – Nem adtam fel, mindent a művészetnek rendeltem alá. Albérletbe költöztem, a munka mellett főiskolai előkészítőbe és számos szakkörbe jártam, sokat gyakoroltam, új emberekkel ismerkedtem meg, akiknek köszönhetően alapjaiban változott meg a gondolkodásmódom. Akkoriban nagyjából huszonötszörös volt a túljelentkezés, de mégis, a szívem mélyén tudtam, hogy ott a helyem. Az utolsó, végül sikeres felvételinek kevésbé görcsösen vágtam neki, próbáltam elengedni a drukkot, a szorongást, mert rájöttem, hogy ez is gátja lehet a kiteljesedésemnek.
A szobrászművész és a megmunkálásra váró anyag között alkotás közben folyamatos a párbeszéd. Nyilván egy-egy mű máshogy születik megbízás esetén, és máshogy a saját belső indíttatás, inspiráció következtében.
– Volt, hogy a tényleges megvalósítás során megmakacsolta magát az anyag, vagy a hirtelen jött ihlet, sugallat egész egyszerűen elillant. Ilyenkor hosszú ideig, akár évekig is görgettem magam előtt azt a gondolatot. A félkész művet beállítottam a sarokba, s amíg nem szólított meg újra, addig nem foglalkoztam vele. Előfordult, hogy a túl hosszúra nyúlt hallgatás után aztán ment az anyag vissza az agyagos bödönbe… Az is megesett már, hogy felmerült bennem egy érdekes téma, ami aztán sorozattá bővült, de egy nem túl izgalmas tanári értekezlet során a papír szélére firkantott skiccekből is születtek már alkotások. Nincs konkrét receptem arra, hogy mi kerül bronzba, vagy faragódik fába. Ha lenne, akkor azt gondolom, hogy az alkotási folyamat veszítene a lendületéből – mondja Farkas Ferenc, aki szerint érzelem nélkül nem lehet alkotni. Fontos az is, hogy az alkotó emberséggel nyúljon az anyaghoz és a témához is. Ha ugyanis egy szobrászművész nem tud azonosulni azzal, amit csinál, akkor a szobrok csupán bábuk lesznek.
Farkas Ferenc gyerekként, majd a pályája indulásakor elsősorban fával dolgozott. Édesapja fúró-faragó, mindenhez értő ember volt, kezdetben az ő szerszámaival próbálkozott – inkább kevesebb, mint több sikerrel.
– A fa nagy türelmet igényel, megmunkálása közben nem lehet kapkodni. „Egy ülésre” nem sikerült ebből az anyagból alkotást készítenem – mondja Farkas Ferenc, aki idővel átnyergelt a bronzhoz, ami az emberiségnek legalább annyira csodálatos anyaga, mint a fa. A bronz más gondolkodásmódot, formaalakítást tesz lehetővé, ráadásul az úgynevezett viaszveszejtéses bronzöntés jóval nagyobb szabadságot ad az alkotónak. Ezzel a technikával a legkisebb rezdüléseket is rendkívüli pontossággal lehet visszaadni.
A bronz mellett a szobrászművész életében a másik nagy szerelem a cserép, az égetett agyag, ami talán az egyik legősibb, ha nem a legősibb anyaga az ember tárgyformálásának. Farkas Ferenc próbálkozott a kővel is, ám – saját bevallása szerint – nem sikerült ráéreznie a kőfaragás ízére.
Farkas Ferenc rendkívül gazdag életművéből ezúttal a nőt középpontba állító alkotásait mutatja be. A nőt, amely a bennünket körülölelő világban mindenütt jelen van... Alkotásain a szobrászat eszközeivel próbálja megfejteni a nők örök titkát, gesztusait, amelyek nap mint nap alkotásra inspirálják.
Érdeklődés, üzenet az alkotónak