- Szépirodalom
- Útirajz
- Oldalszám: 214
- Megjelenés: 2004
Che Gevara - A motoros naplója
A könyvről:
Melyikünk ne vágott volna neki fiatalon Dél-Amerika egzotikus vidékeinek? Akár úgy, ahogy Európának: szegényen, hátizsákkal, vázlatos utitervvel, de valójában napról-napra tervezve az utat?
Hősünk 23 éves argentin egyetemista, van egy csóró barátja, annak egy böhöm Norton 500-as motorja (úgy is hívják: La Ponderosa, a Hatalmas), mi kell még? Elhatározás, némi pénz, és már indulnak is.
El is jutnak a legközelebbi kátyúig, ahol a motor kifordul alóluk. A következőnél felágaskodik, aztán ezt ismétli, amíg el nem törik a váz. Megjavítják. Dróttal: 1952-t írunk, hol van még a ducttape és a WD-40, viszont a technika éppoly szeszélyes, mint akár apám vele egykorú szovjet IZS-e. A túra feléig a táj és egy sor remek, szekercével faragott arc leírásán kívül szinte csak ezt, a motorral folytatott hősies küzdelmet olvashatjuk. Végül motor és motoros egyként veszít, győznek az úttalan utak és ahogy a táj, lassan megváltozik a leírás is.
Chilében már motor és sokszor pénz nélkül, hajó- és teherautóstoppal, sok-sok segítséggel és csibészséggel jutnak tovább. És ahogy kaptatnak föl a négyezres magasságokba, nem csak a levegő fogy el a karburátorból, nem csak a fenséges táj bomlik ki, de a könnyed, vidám Ernesto előtt megjelennek a páriák, a hajdan büszke birodalmak salétrom- és rézbányákban tengődő megalázott lakói is. Innen kezdve nemcsak a táj egyre érzékenyebb, plasztikusabb leírását kapjuk, hanem bepillanthatunk a kecsua kunyhókba, a masszív katedrálisokba, tömör képét kapjuk a városoknak. Innen kezdve válik egyszerre kordokumentummá és sokrétű útleírássá a könyv egy sor sohasem publikált fotóval.
Ernesto Guevara csak később kapja a „Che” ragadványnevet. A Latin-Amerikában inkább becsmérlő szó (kb. „hé!”, „ember”, de hangulatában inkább a vállalhatatlan „bozgor”-t idézi) névként való használatával már határozottan mutatja a szegényekkel, elesettekkel való szolidaritását, ami aztán egész későbbi pályáját meghatározza. Ebben az útleírásban még csak azt a jelképes 9 hónapot követhetjük, aminek a végére a bohém utazóból felelősségteljes ember válik.
Az Ulpius-ház kiadványa puhakötésű, de erős, szép szedésű, jó fogású. Harsány címlapján ott az ikonikus arckép (fiúszobákban forradalmi ikonként, lányszobákban jóképű vagányként szinte kötelező volt), színei a legolcsóbb reklámokat idézik, de mégis van kedvünk fölütni a kötetet. Amiben aztán csak a 43. oldalon kezdődik maga a napló, de végtére is hasznos az előszó és a szerző lányának két (!) ajánlója is.
Simor Árpád
A szerzőről:
Ernesto „Che” Guevara (1928-1967): argentin származású orvos, politikus, forradalmár, gerillavezér, kubai miniszter. Noha szülei antiperónista aktivisták, a politika nem érdekli egészen a radikális Alberto Granado biokémikussal tett utazásáig. Ekkor határozza el, hogy a szegények felelmelkedéséért fog dolgozni. »53-ban Guatemalába megy, itt egy perui indián baloldali közgazdászt vesz feleségül, ő hozza össze azokkal a körökkel, ahol később találkozik Fidel Castroval, aki később „született kubainak” fogadja. A guatemalai puccs radikalizája, szökik, és később Kubába kerül a híres Granmával. Stratégiai tehetségét megbecsülik, polgári munkája mellett egyre gyakrabban tűnik el és fel „a forradalom exportjában”. 1967-es bolíviai meggyilkolása után azonnal kultusz kezdte övezni. II. János pál 1998-ban azt mondta róla: „Isten trónjánál kapott helyet, az Úr joga ítélkezni érdemeiről. Meg vagyok győződve arról, hogy a szegényeket akarta szolgálni." Írásai magyarul:
Bolíviai napló; 1968
Kuba: történelmi kivétel vagy a gyarmatosítás elleni harc; 1981
A motoros naplója; 2004
Bolíviai napló; 2006
A gerillaharcos kézikönyve; 2007
Fejezetek a forradalmi háború történetéből. Visszaemlékezések; 2017