- Szépirodalom
- Regény
- Oldalszám: 532
- Megjelenés: 1985
Gabriel Garcia Márquez - Szerelem a kolera idején
A könyvről:
Lehet-e haragudni egy könyvre? Lehet-e haragudni akkor is, ha másodszor is elolvasod, de most már alaposan? Vajon jogos volt-e a felháborodásom, hogy a leghitványabb szereplő, kivárva a makulátlan férj halálát, elnyeri a ragyogó özvegy kezét? Erről szól-e a könyv? Azok-e a főszereplők, akiket elsőre annak hiszel?
Hát nem.
Úgy tűnik, mintha a regény a nőkről szólna. Az ő rajzuk színes és gazdag, noha ők mellékszereplők, „a vágy titokzatos tárgya”, csak az őket birtokolni hitt férfiak szemszögéből látszanak. A könyv főszereplője nem a ragyogó asszony és irigylésre méltó férje, hanem a legellenszenvesebb figura, az ő vágyainak története a könyv az aggkori lilomtiprásig, az eltiport lilom gyalázatos, cinikus halálba kíséréséig. És csak ezután nyeri el ifjúkori szerelmét: „az asszony számára is elérkezett a pillanat, amikor föl kell tennie magának a kérdést, [...] hogy mihez kezdjen a szerelemmel, amely gazdátlanul maradt benne.”.
A férfiak a bő kézzel mért, ügyes jellemzések dacára egysíkúak, „egy-ügyűek”, és az az egy ügy a szerelem, de inkább csak az elképzelt nő. Ezek a „szerelmi vándorok” éppoly kárhozott lelkek, mint Ferlinghetti She-jének gyalázatos önképű elbeszélője, akkor is, ha fényes karriert befutott zabigyerekek, akkor is, ha az úri osztály eleve sikerre ítélt, ünnepelt tagjai. Ezek a férfiak mindössze élő állatok, a nászéjszakai jelenet karibian plasztikus, ugyanakkor megejtően szemérmes leírásának értelmében is.
Szerelmek, sok és sokféle szerelem könyve ez a regény, és így szerelmeskedéseké is. A testi szerelemnek olyan finom, éteri, egyszersmind tapintható leírásait kapjuk, amit csak e buja karibi világban el sem tudna képzelni az ember. Ezt a könyvet a minden lapját átjáró izzó testiség ellenére is bátran odaadhatod a serdülő lányodnak – ami miatt nem, az némelyik alak változatos görénysége.
Mellékszál, de napjaink klímaválságában megdöbbentő az éleslátás, amivel Márqez a gőzhajózásért letarolt esőerdők nyomán támadt környezeti katasztrófát megmutatja – száz évvel ezelőttről. Az író egyébként is tanujelét adja jobbító elhivatottságának: Urbino doktor közjót célzó buzgalmának leírásai olykor már-már lelkesültek, ki-kiesve a stílus látszólag hűvös kívülállóságából.
Számonkérhető-e, létezik-e éteri tisztaságú ítélet: jó és rossz, bűnös és ártatlan? Biztosan: a velejéig hamis mesekönyvekben. Márqez azonban nagy mesélő, nem ítél, csak megmutatja, ki mit miért tesz. Nem is a történetei, hiszen a cselekmény csak ott és akkor mozdul, amikor már-már az olvasó keze is, hogy letegye a könyvet, hanem a színes alakok, az elképesztő környezet, a nyomor, a város kloákájában élő emberek, a vadon gyönyörűsége, a babonák és hitek szövevénye, a benső akarás, a mind többre törekvés, a szüntelen megismerés.
Nagy könyv ez is.
Simor Árpád
A szerzőről:
Gabriel García Márquez (1927-2014): Nobel-díjas kolumbiai író, újságíró, kiadó, politikai aktivista. Nagyrészt Európában és Mexikóban élt. A mágikus realizmus legnagyobb alakja, miközben a stílus nemegy jegyét nem használja. Mintegy kéttucat könyve jelent meg magyarul, zömmel Székács Vera igényes fordításában. Műveiben is meghatározóak az írót ötéves korától nevelő nagyszülei: Nicolás Márquez ezredes, az ezernapos polgárháború veteránja a 19. századi polgárháborúkról, míg Tranquilina Iguarán, a nagyanyja bűvös látomásairól is mesélt neki. Első könyve eredetileg cikksorozat egy hajótörés körüli kormányzati hamisításokról, aminek következtében emigrál és külföldi tudósítóként dolgozik Európában, Caracasban és New Yorkban.
Magyarul többek között:
Száz év magány, 1971
Szerelem a kolrea idején, 1990 (szülei szerelmének történetéből)
Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, 1982
Az ezredes úrnak nincs, aki írjon, 1975
Bánatos kurváim emlékezete, 2005, stb.