- Szépirodalom
- Regény
- Oldalszám: 168
- Megjelenés: 2019
Lawrence Ferlinghetti - Kicsi Fiú
A könyvről:
Van abban valami lelkesítő, ha kézbevesszük egy százhoz közeledő költőikon kötetét és azt kell megállapítsuk, hogy virgoncabb szellem, mint valaha. Abban a korban, amiben negyvenes tanerők vesznek el végképp a facebook és a discord világában, a százéves Ferlinghetti laza könnyedséggel forgatja mindmegannyi eszközét napjainknak.
De miért is tenne másképp. Ő, aki már a »60-as években leírta, hogy „az autó végül is / átmeneti jelenség / a ló marad” (Túlnépesedés), ő, aki alkotótársa volt a korszak legnagyobbjainak Ginsbergtől Corsóig – ő miért vénülne meg szellemileg?
Így hát megírja az önéletrajzát. De mire az ötlettől elborzadnánk, épp ránknevet a címlapról siheder hatvan(?)évesen és már nyitjuk is ki a kötetet. És elsőre milyen könnyen olvasható! Egyes szám harmadik személyben ír magáról, szép kerek mondatokban – ó, nem lesz ez mindig így! A szokványos memoárokkal ellentétben nem tudjuk meg a szerző születési évét, iskoláinak vagy egyéb sorsfordulóinak dátumát – még az olyan játékos ködösítések szintjén sem, hogy „maga sem tudja, 1919-ben vagy 20-ban született”. Ám a történések futva követik egymást, és bár sorscsapás sorscsapás hátán az egész, mégis valami régvolt tündérvilágként mutatja be élete korai helyszíneit és szereplőit.
Szó sincs arról, hogy a szokásos amerikai mesét hallanánk a szívet megacélozó szenvedésekről, dehogy. Ebből a bevezetésből egy figyelmes, élni akaró, a jóra fogékony gyermek képe elevenedik meg, és így már sokkal jobban élvezzük, amikor egyszercsak a lovak közé dobja a gyeplőt és egy szinte egymondatos fejezetekből álló nagy-nagy gondolatfutammá alakítja a regényt.
A hatalmasan sodró szöveg pedig annak ellenére jól érthető, hogy írásjeleket alig alkalmaz (beatköltő volna vagy mi a szösz). A félreérthető részek épp a félreérthetőségükkel mondanak többet, és egy ponton fölidéződik az Egyes szám negyedik személy ugyancsak sodró, évtizedekkel ezelőtti folyama. Mert persze mindennek középpontjában ott a nő, a szerelem.
A százéves költő megejtő nyíltsággal, fiús játékossággal és pajkos szeméremmel szól a testiségről. Míg Jerzy Andrzejewski agg művész hősét csak „a vén kecske” és hasonló jelzőkkel illeti (Jő, hegyeken szökellve), addig Ferlinghetti aggkori szerelmi lelkesedése akárha egy húszévesé, lendületesen simul a világ megértését az utolsó pillanatáig szomjasan vágyó ember csupa kérdés, csupa gondolattársítás szövegébe.
Nem lehet együltő helyben elolvasni. De jobbak leszünk általa.
Simor Árpád
A szerzőről:
Lawrence Monsanto Ferlinghetti (1919 – 2021): olasz származású, yonkersi (NY) születésű amerikai költő, író, festőművész, aktivista, könyvkiadó, a beatnemzedék meghatározó alakja. 1951-ben doktorál a Sorbonne-on. 1951-ben alapított könyvesboltja, a legendás City Lights 1953-ban kiadóvá is bővül, 1956-ban ő adja ki Ginsberg Howl (Üvöltés) című kötetét, amiért bíróság elé citálják (és felmentik) őket. Munkásságát később több rangos díjjal jutalmazták. A wikipédia 41 könyvét sorolja föl, magyarul versei (Eörsi István fordításában), Egyes szám negyedik személy című prózája és Kicsi Fiú című regénye jelent meg. Folyóiratokban meg-megjelenő verseit magyarra a kor több kitűnő költője fordította, ikonikussá Eörsi István átültetései váltak.