- Szépirodalom
- Memoár
- Történelem
- Oldalszám: 360
- Megjelenés: 2005
Sebastian Haffner - Egy német története
A könyvről:
Mi újat lehet mondani a második háborút megelőző idők Németországáról? Érdekel-e ez egyáltalán valakit is a történészeken kívül? Vajon mi lehet az oka, ha egy ilyen könyv (EZ a könyv) húsz évvel ezelőtti megjelenésekor hónapokig vezette a német bestsellerlistákat?
A szép kiállítású kötet önmagában nem indokolná, hogy higgyünk a németeknek és beleássuk magunkat. Egy huszonéves ifjú visszaemlékezései az emigrációja előtti évekre – ugyan, mi ebben az érdekes?
Ám a könyv szinte letehetetlen. Leginkább a történéseket átélő, éles szemű, sok szempontot észlelő megfigyelő élvezetes stílusa miatt. Az agyonnyűtt témát egy átlagos, életvidám fiatalember szemszögéből mutatja be. Az ő középiskolás és jurátusévei, barátai, rajongásai, versengései éppolyanok, mint a mieink voltak; ugyanúgy szerette vagy utálta a tanárait, erőszakosabb osztálytársait, ugyanúgy szeretett és sportolt, mint mi mindmegannyian tizen-huszonévesen.
Ugyanakkor azonban egy német polgárcsalád sarjaként élénken figyeli, hogy mi történik körülötte. Érdekli, tehát megfigyeli és rögzíti, miként változnak meg a környezetében élők a politika erőterében. De ugyanígy azt is, amikor épphogy a bennük már eleve meglévő ördög bújik elő a politika hívószavára.
Nem utólag okoskodó fotelbölcs, nem dicsekszik azzal, hogy az utolsó pillanatban emigrált az egyre fojtogatóbb légkörű hazájából. Azt mondja, nem az esze, hanem a jó szimata vitte rá. Azt mondja szinte, hogy bármelyikünk lehetett volna ő. És mindeközben olyan tisztán, egyszerűen vezeti le a nagypolitika történéseit is, hogy az olvasó évtizedek távolából döbben vissza középiskolás éveire: hiszen ez olyannyira logikus, mit nem értettem én meg ezen akkoriban?
Árad a történet, áradnak a történések, a biztos kézzel odavetett jellemrajzok, a rajnai táj. Szinte érezzük a szelet a fülünk mellett a szabadság utolsó szigetei egyikeként megmaradt kerékpártúrákon. Mellbevágóan szemléletesen fogalmazza meg az örök állampolgár örök dilemmáját: „[a] legtöbben, akik 1930-ban a berlini sportpalotában ujjongva tapsoltak Hitlernek, valószínűleg tartózkodtak volna attól, hogy ettől az embertől tüzet kérjenek az utcán”.
Haffner új hazájában, Nagy-Britanniában elismert történésszé lett, több munkája magyarul is megjelent. Visszaemlékezései halála után kerültek elő, de még 1939-ben, emigrációja után, az események kellős közepén vetette papírra őket. Épp ez teszi meggyőzővé, frissé és emberivé: a jelenbeli felismerések hitelessége és hogy mintha azt súgná: bármelyikünk képes lehet érvényesen megítélni a saját korát.
Épp csak otthon kell lenni benne és nyitva tartani a szemünket. Haffner megmutat egy mintát, miként lehet.
Simor Árpád
A szerzőről:
Sebastian Haffner (sz. Raimund Pretzel, 1907-1999): német-brit történész, újságíró, jogász. Közel húsz könyve jelent meg, magyarul hat, közte a leghíresebb Megjegyzések Hitlerhez és Churchill című. A wikipédián föllelhető rövid életrajza zavarbaejtően nem besorolható személyiséget mutat; ezt az Egy német története – Emlékeim (1914-1933) című, szinte jelenidejűmemoárjából kirajzolódó élénk érdeklődésű, kritikus, érzelmileg is elkötelezett fiatalember képének tükrében egy bátran az emberségesség mellett kiálló, szabad szellemű ember jellemrajzának is tekinthetjük.