- Szépirodalom
- sci-fi
- novellák
- Oldalszám: 334
- Megjelenés: 1971
Stanisław Lem - Kiberiáda
A könyvről:
Amikor az óvodás fiad kiröhög a királyfimesével, legkésőbb akkor el kell gondolkodnod azon, hogy vajon tényleg ugyanazt értitek-e a világon: ő, te és a számtalan felmenőd.
És akkor jön a könyv, ami két csillagépítő mérnökről szól. Ez már az ő világa: minden lehetséges és még annál is több, mi az, hogy királyfi, a mérnök valóságos entitás, apu is az, ő is ráver az ujjára és éppígy kifakad, ha nem jön össze valami nagyon mérnöki barkácsolás, „Trurl egyszer épített egy nyolcemeletes gondolkodó gépet”. Trurl és Klapanciusz pont azt a világot mutatja meg, amit az űrkorszak gyermekei élnek meg. Az életük természetes részei a gépek, nem is akármilyenek, „mert ez itt a gépek gépe, cifra pitykés, átviteles, mindenképpen tökéletes”.
És persze megjelenik a királyfi is. Csak hát nem olyan… Bezsongárnak hívják, elvész a parttalan szerelmi vágyban, és Trurlék olyan virtuális csapdát építenek számára, ami szinte szó szerint az, mint a facebook vagy a pornószájtok egymásba nyíló oldalrendszere, hogy csak pillogsz, Lem ezt bő ötven éve vetette papírra, amikor mi még lyukszalagról bootoltuk föl a nagyszobányi gépeket.
És persze sárkány is van, hogyne lenne. „Mint ismeretes, sárkányok nincsenek”, de Trurl összebarkácsolja, hogy lehessenek, és ebből bonyodalmak származnak. Megtudhatjuk, mi az a „drakométer”, „farkatlan transzformáció”, „sárkánydifrakció és szétszóródás”, miért valószínűségi a sárkány, és ami a legszörnyűbb: „ellentétes izoperdületű sárkánypár annihilációja általános farkatlansági mezőben” .
Trurl és Klapanciusz utazásai után nem kell targoncával tolni a gyereket a matekra.
A könyv azzal kezdődik, „[a]miről a robotok mesélnek”. Mert ebben a majdani, velünk élő világban a robotok már csak olyanok, mint mi, a teremtőik: a Három kóbor űrlovag egyik butább, mint a másik, Kristályka királykisasszony bódultan vágyik egy sápatag szerelmére ahelyett, hogy illedelmesen a döngő mellkasú Vasvitézt választaná és ezért magától értetődően válik szélhámosrobotok áldozatává, és aztán persze igazság tétetik – ám „[k]i tudja, talán valóban puszta kitalálás az egész – hiszen annyi legendát és mesét sző a köznép! De ha nem is igaz a történet, van benne egy szemernyi tanulság, és mivel mulatságos is – érdemes volt elbeszélni.”
Mindez mit sem érne Murányi Beatrix zseniális fordítása nélkül. Robodri, Öngerjesztő Erg, Protézis, a konstrukcionista vagy Megawatt Szvetozár és a többiek lubickolnak a nyelvi leleményekben, de úgy, hogy egyszer sem kapod rajta a fordítót erőltetettségen.
Ötven éve ez a legidőszerűbb mese, amit csak a csimotádnak tolhatsz.
Simor Árpád
A szerzőről:
Stanisław Lem (1921-2006): lengyel sci-fi író. A műfaj legnagyobbjai egyike, fő témája az emberi nem kommunikációja az idegenekkel, annak korlátai és alkalmatlanságunk erre. Művei zömmel elkerülik a műfaj legcsúnyább csapdáját, a technikai jellegű jóslásokat, de ebben azért akadnak mulatságos botlásai neki is, miközben lényegi jövőbelátása olykor dermesztően pontos. Zsenijét az angolszász világ is elismeri, az még üzletileg is, ám jellemző rá, hogy miután 1973-ban elnyerte az Amerikai Sci-Fi- és Fantasyírók Szövetségének tiszteletbeli tagságát, egy velős kritikájáért azt azonmód vissza is vonták, majd a felkínált szépségflastromot nem fogadta el. 1972-től a Lengyel Tudományos Akadémia tagja. Bőséges munkásságának jelentős része olvasható magyarul, legjobb fordítója Murányi Beatrix, de mások is értően nyúlnak a szövegeihez. Pirx pilóta kalandjait a Magyar Televízió vitte filmre, amit az egykorú közízlés egyöntetű, fanyalgó elutasításban részesített, mai szemmel azonban izgalmas kísérletet láthatunk benne arra a profi eszközbeli minimalizmusra, amit általános iskolás gyermekeink művelnek mobiltelefonnal iskolai beadásra. A Solaris feldolgozása Tarkovszkijtól viszont az egyetemes filmművészetnek is nagy pillanata.
Művei magyarul, példaképpen:
Éden
Pirx pilóta kalandjai
Szénanátha
Álmatlanság
Solaris stb.