- Regény
- Életregény
- 20. század művészeti élet
- Oldalszám: 300
- Megjelenés: 1994
Szántó Piroska - Akt - könyvajánló
A könyvről:
Milyen versforma az ősi magyar tizenkettő ötvenes? Hogy látta el Pálpusztai-szaggal a brit nagykövetet egy szilenciumra ítélt magyar költő lakásán Görgey Gábor? Kit neveztek a kortársai Van Gőgnek? Hogy szégyenítette meg Rakamaz elvtársnőt Kormos, a költő úgy, hogy a rosszindulatú hölgy csak még szerelmesebb lett belé?
Nem spoilerezem tovább, a neves, sokáig csak illusztrátorként dolgozni hagyott festő nyolcvanévesen írta meg – mijét is? Memoárnak túl csapongó, szinte anekdotákból épül föl. Arcképcsarnok? Annak bizony szubjektív: ez a derűs, erős asszony nem rejti véka alá rokon- és ellenszenveit. Pontos, szép ecsetvonásokkal dolgozik: a csapongónak tűnő történethalmazból egy olyan nő sikertörténete bontakozik ki, aki keményen megdolgozott a szakmai elismertetésért csakúgy, mint azért, hogy nagy szerelmét magáénak tudhassa végre. Korrajz? Annak sem utolsó, legyen szó akár a harmincas évek illegalitásáról és rendőri brutalitásáról, akár a rosszemlékű ötvenes évekről, vagy a „fellazult tételben” megfogalmazódó hatvanasokról.
Mégis leginkább egy derűs, életigenlő nő mesél arról, hogy miként vált tehetséges kamaszból neves festőiskola növendékévé, majd csakhamar volt növendékévé. Miként sodorta igazságérzete az illegalitásba és miként került egykori kommunistaként a felszabadulást követően elég gyorsan mellőzötté, sőt, a támadások kereszttüzébe került férjét mentő anyatigrissé.
Fergeteges leírását kapjuk a belvárosi írólakásokban lakó, csövező, felbukkanó korabeli író- és költőtársadalomnak csakúgy, mint pár biztos ecsetvonással megrajzolt képét a takarítónője, a férje előtt egy szál bugyiban takarító, a szerelmeskedést imádó szépasszony eredeti meglátásainak, vagy az ávós lakótárs színeváltozásának. Szántó Piroska nem ítél, noha rokonszenve több, mint nyilvánvaló egy sor ember megrajzolásakor, még ha ellenségei is azok. Ellenszenve olyan apróságokban nyilvánul meg, hogy valakit csak a monogramjával hajlandó jelölni.
Szántó Piroska festő, és egy festőhöz illik, hogy a könyve a megjelenésében is szép legyen. A keménykötés, a védőborítón a szerző impresszív rajza, az igényes szedés mind-mind segíti az olvasót abban, hogy befogadja az élményt. A korban benne élteknek és a vájtfülűeknek is tud újat mondani. De azoknak is, akik ezeket az embereket csak az irodalomórák dögunalmából bányásznák elő. Nekik meglepetés lehet a papírízűként megismert alakok bővérű élniakarása, széles folyamban hömpölygő humora és a kor kemény kihívásaira adott mélyen emberi válasza.
Simor Árpád
A szerzőről:
Szántó Piroska (1913-1984) a múlt század közepi művészeti élet jellegzetes, karizmatikus alakja. Kiskunfélegyházán született és nevelkedett, a ´30-as években az Ipar-, majd a Képzőművészeti Főiskolán a kor meghatározó festőitől tanult. A háború után az Eurpai Iskola tagja. Az ´50-es években mellőzik, illusztrátorként dolgozik, számos értékes könyben láthatjuk a munkáit. Hat irodalmi műve jelent meg, írásait friss lényeglátás, aforisztikus tömörség, festőhöz illően képszerű ábrázolás jellemzi, könnyen magunk elé tudjuk képzelni az alakjait, helyszíneit.