Pósa Ede
A figurális festészet soha nem volt Pósa Ede világa, ezért lett tájképfestő. Alkotásait a csendes és belefeledkező szemlélődés jellemzi. Képeinek általában nincs cselekménye, a bennünket körülvevő világ apró csodáinak bemutatására törekszik. Megejtően szép, sajátos színvilága messziről felismerhetővé teszi festményeit.
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - pasztell
Pósa Ede - Pasztellálmok
Hogyan lehet nyakkendőben, fehér ingben pasztellezni? Sokszor feltették a kérdést az immár hetedik X után járó Pósa Edének. A festőművész munkássága ékes bizonyíték arra, hogy bizony mindez nem lehetetlen, csak az akaraton és a hozzáálláson múlik. A jelenleg Balatonszemesen élő alkotó nemcsak művészi pályafutása során, hanem azt megelőzően, tervező-építészként is szeretett pontosan, pedánsan, tisztán dolgozni.
Pósa Ede a Vajdaságban született, vidám és boldog gyermekkort köszönhet szüleinek, nagyszüleinek, akik a háború utáni nehéz években egy kis faluban kezdték újra az életüket a kereskedelemben. A soknemzetiségű környezet már fiatalon megtanította a mások elfogadására, megbecsülésére, egyben más-más kultúrák megismerésére. Később ez a szemléletmód inspirálta a különböző művészeti ágak, korszakok felfedezésére, amelyre utazásai során nyílt remek lehetőség.
Első alkotásait munka mellett készítette, a szabadkézi rajz, a festészet kikapcsolódás volt számára. Néhány képe nívós vajdasági lapokban jelent meg, ez amellett, hogy erőt és bátorságot adott, építészetbeli álmait is szerteoszlatta. Útja ekkor az újvidéki Tanárképző Főiskolára vezetett, ahol igaz, diplomát nem szerzett, de nem is ez volt a célja.
– A képességeimet szerettem volna fejleszteni, és természetesen a tudásomat bővíteni – emlékszik vissza Pósa Ede. – Mindamellett, hogy megismerkedtem az összes képzőművészeti technikával, nagy hatással volt rám az a sajátos atmoszférájú légkör, ami az iskolában, majd később a művésztelepeken körbevett, mondhatni, átölelt. A pasztell iránti szerelmemet Torok Sándor és Szajkó István szabadkai festőművészeknek köszönhetem. Akkoriban 1983-at írtunk, s ők gyakran megfordultak Németországban, ahol nagyon finom krétákat és papírokat vásároltak. Megmutatták ezeket, elárultak néhány technikai fogást, s mindez elég volt számomra, hogy a választásom a pasztellre essen.
Pósa Ede úgy érzi, ezzel a technikával sikerült megmutatnia mindazt, ami érdekelte, amit mások tudtára akart adni. A pasztellkrétával gyorsan és egyszerűen tud dolgozni, a színskála pedig óriási. 400 darabos készlet is létezik, a vajdasági festőművész 250-300 színt használ.
– A színekben a saját színeit hordja az ember. Vannak, akik erős, kontrasztos, hivalkodó színekkel dolgoznak, nálam a barnák, sárgák dominálnak. Szeretem a pasztell líraiságát, s azt, hogy az érzéseim – legyen szó magányról, örömről vagy rácsodálkozásról – kifejezésére maximálisan alkalmas.
A figurális festészet soha nem volt Pósa Ede világa, ezért lett tájképfestő. Alkotásait a csendes és belefeledkező szemlélődés jellemzi. Képeinek általában nincs cselekménye, a bennünket körülvevő világ apró csodáinak bemutatására törekszik. Megejtően szép, sajátos színvilága messziről felismerhetővé teszi festményeit.
– Szerencsés vagyok, mert az építészeti múltamnak köszönhetően a perspektívával, a távolba, illetve a térben látással nem gyűlt meg a bajom. Mindez benne van a kezemben, így szinte siklik a kréta a papíron. Realista vagyok, ugyanakkor nem törekszem a valóság lemásolására. Ha látok valamit, ami megfog, és amit többnyire mások észre sem vesznek, például egy kerítés árnyékát, azt felskiccelem, vagy fotót készítek róla. Az apró részletekből kiindulva építem fel aztán a képet, a látott színeket és az adott pillanatban átélteket a saját színeimmel helyettesítem be. Így születnek meg a számomra oly fontos humanizmusra fókuszáló alkotások.
A negyvenévnyi alkotás során több ezer festmény került ki Pósa Ede kezei közül. A képek közül csak néhány maradt meg saját tulajdonában, 5-6 lelkes gyűjtővel is dicsekedhet.
– Az alkotás öröme egy leírhatatlan élmény és még szebb, sokkal szebb, ha a képek másnak is tetszenek, örömmel viszik otthonaikba, biztosítva engem, minket alkotókat, hogy még sokáig emlékeznek ránk. Boldog vagyok, hogy életemet kitöltötte a festészet és hálás vagyok a teremtőnek, hogy adott tehetséget, melyet ki tudtam használni, hogy ebből éljek, éljünk feleségemmel egy gondtalan szép életet. Igaz sok szorgalommal és odaadással, ami viszont sosem volt teher számomra.
Érdeklődés, üzenet az alkotónak