Petró Ékszer és Galéria - amiről egy ékszerboltban is beszélnek...

Ujhelyi Zsolt - Képmutató

Dátum: 2020. 11. 04.

Ujhelyi Zsoltot elsősorban a stúdiós aktfotózás érdekli, amely amellett, hogy kedves, felszabadító időtöltés számára folyamatos feladatokkal is ellátja. A fotós az elmúlt években több mint ötven magyar és nemzetközi kiállításon mutatkozott be képeivel, valamint négy önálló kiállítását láthatták az érdeklődők. 2016-ban felvételt nyert a Magyar Fotóművészek Világszövetségébe.

Foto - Sárga kép - Ulyhelyi Zsolt

Sárga kép

 

Vörös tánc

 

Ébredés

 

Forma kontrol

 

Hajnal

Haj-nal

 

    

Kékség - Kék tánc

 

Fotó - A három grácia - Ujhelyi Zsolt

A három grácia

 

    

Haj-jajjj - Forma

 

Ál-arc      

Ál Arc - Komplementer

 

Hat szor Nyolc

 

Habitus

Habitus C

 

Csillagszemű    

Csillagszemű - Álmodó

 

Origó

 

Hajcsavar

 

Kontraszt

Kontraszt

 

Párbaj

Párbaj

 

Vénuszom    Szépia

Vénuszom - Szépia

 

Vörös kép

Vörös kép

 

Láncreakció

Láncreakció

 

Habitus

Habitus

 

Vaskarika

Vaskarika

 

Habitus B

Habitus B

 

Natural B

Natural B

 

Heszperiszek hajnala

Heszperiszek hajnala

 

Natural A

Natural A

Kubista emlék   Fotó - Háromszor - Ujhelyi Zsolt

Kubista emlék - Sárga kép

 


Ujhelyi Zsolt fotóművész

A fény, árnyék, mozgás megjelenítése egy fényképen olyan lehetőségeket kínál Ujhelyi Zsolt számára, melyeket már régóta kimeríthetetlennek érez. Mindig lesz több, jobb, más, mint előtte volt! Mert nem csak az a fontos, amit fényképez, a hangsúly sokkal inkább a „hogyanon” van. A fotózások „valóságos élménye összekötve a mentális képalkotással” pedig hozza magával az érzést, amiért érdemes csinálni.

Ujhelyi Zsolt fotós közegben nőtt fel, édesapja amatőr fotóművész volt, aki már a 70-es években akt fotótáborokat szervezett. Talán innen fakad az a belső késztetés, amely a művészi aktfotózás irányába terelte a Kanizsa Fotóklub tagját. Zsolt bár a klub által szervezett programokon is rendszeresen részt vesz, munkáit egyedül hozza létre, a tervezéstől a kidolgozásig.

– Kezdetleges a felszerelésem, egy középkategóriás digitális fényképezőgéppel, 50 mm-es fix optikával és egy 4 évvel ezelőtt vásárolt okostelefonnal dolgozom. Az eszközök adottságaihoz igazítottam a profilom, és csak olyan témákat keresek, melyeket technikailag meg is tudok valósítani.  Úgy érzem, bőven akad még kiaknázatlan terület az aktfotózás szövevényes és szerteágazó világában, ami még rám vár – mondta Ujhelyi Zsolt, aki szerint a fotózás nem pusztán a „pillanat megragadásáról” szól. A „megismételhetetlen érzése” szintén fontos eleme a fényképezésnek. Ujhelyi Zsolt fotóművész

A stúdiós aktfotózás amellett, hogy kedves, felszabadító időtöltés számára, folyamatos feladatokkal is ellátja. Fizetett modellekkel dolgozik, akikkel fél szavakból is megértik egymást. Modellberkekben jól ismerik, ezért bizalmi légkör uralkodik a fotózásokon, gátlásosság nem nehezíti a közös munkát.

– Modellválasztáskor az egyik fő szempont a természetesség. Plasztikázott „celeb modelleket” ritkán fotózok, bennünk hiába is keresném a naturalizmusból fakadó, különleges mozgáskultúrákat. Arról nem is beszélve, hogy a művészi aktfotózáson gyakran hosszú percekig kell mozdulatlanul beülni, beállni egy pózba, ezt pedig nem minden modell tudja megtenni maradéktalanul – tette hozzá Zsolt, aki elárulta azt is, hogy egy-egy fotózáson akár 1500-2000 fényképet is készít, s gyakran előfordul, hogy hónapokon át nem nyúl a nyersanyaghoz.

Képei egyébként elsősorban „fantáziaképek”, nem célja a valóság dokumentálása. Igyekszik a „valódiság érzetét” kiiktatni fotózás közben, és az utómunkánál is szinte kizárólag a fantáziája szab határokat. Próbál egyensúlyt találni az irányított fotográfia, valamint a véletlen adta lehetőségek elegyéből születő újszerűségnek.

– Nagyjából négy éve új helyen, a Vásárcsarnok emeletén működik a stúdiónk, ahol immár ötödmagammal sikerült a fotózáshoz rendkívül kedvező körülményeket kialakítanunk. Azonos háttérrel, fényekkel hosszú hónapok, évek elteltével is tudok modelleket fotózni. A különböző időpontokban készült képeket aztán összedolgozom, a végeredmény pedig rendkívül izgalmas és inspiráló tud lenni – vallotta be Zsolt.

A fotós úgy látja, az utóbbi időben sokan keverik a művészi aktfotót az erotikus fotózással. Szerinte sosem lesz a kettő egy és ugyanaz, a művészi aktfotóknak ugyanis általában nincs, illetve kevés erotikus tartalma van, különlegességét sokkal inkább a formák világa, a látomások és a valódiság nem mindennapi elegyének köszönheti.

Ujhelyi Zsolt elérhetősége: ujhelyifoto@gmail.com

 

Érdeklődés, üzenet az alkotónak